A PC története

Az ember alapvetően telhetetlen lény. Ha nem így lenne, akkor megelégedne azzal, amije van és nem akarna állandóan szépíteni rajta. Így aztán mindent elkövetünk, hogy jobb színben mutassuk magukat, mint a valóság. Festjük az arcunkat, a hajunkat, ékszerekkel aggatjuk tele a testünket, ami nem minden esetben a kiváncsiságot jelzi, hanem esetleg valamilyen hovatartozást. Mindebből természetesen nem maradhatnak ki az ember intim testrészei sem, még akkor sem, ha fáj.

Pedig fáj és nem véletlenül. Eleink férfivé vagy nővé érésük alkalmával - és még számtalan más esetben - mindenféle szertartásokat foganatosítottak, amiket valamilyen külső jeggyel tettek emlékezetessé, mint a körülmetélés, a csikló kimetszése, a test fával, csonttal és egyéb anyagokkal való feldíszítése, hegek, bélyegek beégetése a bőrbe, vagy a tetoválás... Ily módon az illető a csoport teljes jogú tagjává vált, éretté és alkalmassá a családalapításra, a fájdalom eltűrése pedig jelezte, hogy kiérdemelte a többiek tiszteletét. Nem csoda tehát, hogy ezek a "jelek" szexuálisan izgatóvá tették viselőjüket...
Azonban minden fokozható, ezért a fát, csontot és más természetes anyagokat a tehetősebbek felcserélték aranyra, amiket drágakövekkel díszítettek. Ezzel eljutottunk a piercing (átszúrás) "aranykorához". Egyiptomban a királynők privilégiuma volt a köldökékszer, az ókori Rómában a férfiasságot jelképezte a mellbimbón átszúrt karika, XIV. Lajos korában a felsőbb osztályok hölgyeinek eleganciáját erősítette a mellékszer, a XX. század elejéig fülbevaló volt szokásos a kézművesek körében... Azonban a legnagyobb robbanást ez a század hozta, mint annyi minden másban is. Mindez köszönhető az elképesztően gyors információáramlásnak és azoknak az embereknek, akik szabados életvitelükkel példát mutattak másoknak. Így mára alig meglepő, ha valakit valamilyen piercinggel látunk. Azonban kell valami, ami teljesen személyes és csak annak szól, akivel összetartozunk. Itt jön a képbe az intimpiercing. Elképesztő forma- és ötletgazdagság jellemzi, hiszen a fantázia szinte végtelen. Más kérdés, hogy a természet néha korlátok közé szorítja. De az ember csak feszegeti, nem baj, ha fáj, ha kellemetlen, csak különleges legyen. Hogy ez perverzitás? Nem kevésbé, mint a mindennapi szappanopera-nézés, apuka beteges autószépítése, Gézuka hifi- és anyuka takarításmániája, nagypapa pipagyűjteménye, nagymama semmire sem használható festett cserépedényei... Különben is, ha jó volt több ezer éven át, akkor ne most kiáltsunk rá kígyót-békát. Ami pedig az intimpiercing szépségén túli előnyeit illeti, azt mindenkinek a fantáziájára bízom...