Pilinszky János: Feljegyzések a hiúságról

A napokban olvastam Robbe Grillet forgatókönyvét, a Tavaly Marienbadban-t. A könyv kitűnő alkalom volt arra, hogy tudatosítsa bennem a hiúság élettelen világát.
A hiúság: az ember mesterséges paradicsoma, üres üdvössége. S valóban: szinte már mártírium, amilyen erőfeszítést kifejtenek egyesek ezért, a lényege szerint üres és tartalomtalan dicsőségért. A hiú emberrel az történik, amit a Biblia tanácsol, csakhogy - természetesen - súlyos torzítással. Elveszti a világot és "megkapja önmagát". Maga se tudná, miért, puszta létét tartja a legkülönb értéknek a földön, puszta önmagát, minden változtatás nélkül. Hisz a felületben, sőt egyedül abban hisz. A szavakban, a gesztusokban, a látszatok üdvözítő erejében. A felület a bálványa.
Ezért kedveli a luxust, a mesterséges kertek geometrikus "örökkévalóságát." A hiúság, önnön életének kívánna szobra lenni.
A tettek helyett a hiúság a pózok mellett dönt, s nem veszi észre, hogy szívós menekülése a valóság elől a látszatokba már-már valódi áldozat.
A hiú ember üres, akár egy szobor, de éppoly súlyos is önnön ürességének márványától. Fetisizálja önmagát, s valóban tárgy lesz belőle, önmaga céltalan és lélektelen bálványa.
Igazi tragédiája persze akkor kezdődik, mikor mesterséges örökléte hirtelen bealkonyul. Mert nincs az a kastély és francia kert, mely föltartóztatná az elmúlást. A hiúság végnapjainál aligha van szomorúbb látvány. S a hiúság még ilyenkor se eszmél fel, még ilyenkor se lát. Hisz a hiú ember mindmegannyi Ödipusz-király: önmaga nyomta ki szemét, saját kezével vakította meg önmagát.
Azt mondják sokan, a hiúság mozgatja a világot: én így nem hiszem. Nem hiszem, mivel a bűn, a hiúság lényege szerint üres, lényege szerint a semmi édestestvére. Szerintem a világot a "munkájába feledkezett ember viszi előbbre". Az értékek nem ismerik a tréfát, s ha kell, kifognak rajtunk.
A hiúság reális szerepe egészen más a világban: ő a hidegség, a közöny, az értetlenség, egyszóval: a semmi elözönlésének egyik legfőbb forrása.
És ne tévesszen meg az üresség olykori szépsége, a nihil bizonyos hűvös eleganciája se minket. Ez a tetszés nem egyéb, mint a bennünk lakozó nihil, a minket is fenyegető üresség rezonanciája - a semmire.
A hiúság a rossznak talán legkörmönfontabb támadása a mindig telített, mindig kreatív szépséggel és jósággal szemben.
A hiúság: a világ "széles útja", s épp nem öröklétet jelent hanem a legbiztosabb múlandoságot. A luxus: a nihil legmagasabb árfolyamon jegyzett valutája.

Albert Einstein: Jó és rossz

Elvileg helyes, hogy azokat halmozzák el legtöbb szeretettel, akik az ember és az emberi élet megnemesítéséhez legtöbbel járultak hozzá.
De ha az ember tovább kutatja, hogy milyenek is ezek az emberek, akkor néha nagy nehézségekbe ütközik. A politika, sőt mi több, a vallási vezetők esetében is igen gyakran nagyon kétséges, hogy több jót vagy rosszat tettek-e. Ezért a legkomolyabban hiszem, hogy úgy tehetünk legjobb szolgálatot az emberiségnek, ha valami nemes üggyel foglalkoztatjuk, és ezáltal közvetve megnemesítjük.
Ez első sorban a híres művészekre vonatkozik, de másodsorban a kutatókra is. Igaz ugyan, hogy a kutatások eredménye nem mentesíti és gazdagítja az embert, de nemesíti a tudás utáni törekvés, a produktív és receptív szellemi munka. Ezért nagyon helytelen volna, ha a Talmud értékét annak szellemi eredménye alapján akarnánk megítélni!
Az ember igazi értékét elsősorban az határozza meg, hogy milyen arányban és milyen szellemben sikerült neki megszabadulnia énjétől.  

Weöres Sándor: A létezés   

Nézz meg egy kődarabot, egy kalapácsot, egy bokrot, egy paripát, egy embert: mindegyik keletkezett, pusztuló, határolt, egyéni, külön-lévő.
De közös lényegük, a létezés, nem keletkezett, nem pusztuló, nem határolt, nem egyéni, nem külön-lévő. A létezés mindenben azonos.
A sokféle keletkező és pusztuló alakzat: ez az élet. Az örök egymásután, melynek minden alakzat csak egy-egy állomása: ez a létezés.
Az ember az egyetlen, aki a változókban a névvelrögzíthetöt keresi: értelme van. Az ember az egyetlen, aki önmagában az egyéni és feltételes dolgok alá, a közös és feltétlen létezésig ás: lelke van.

Tendzin Gjaco: Önvizsgálat és jellemfejlődés   

Ebben az örökké változó világban van két fontos dolog, amit mindig érdemes szem előtt tartanunk. Az egyik az önvizsgálat. Mindenkor, minden helyzetben felül kell vizsgálnunk a viselkedésünket, állandóan ellenőriznünk kell magunkat, hogy vajon helyesen, megfelelően cselekszünk-e. Mielőtt másokra mutogatunk, figyeljünk magunkra. A másik fontos dolog az, hogy mindig készen kell állnunk a hibáink beismerésére és kijavítására.