Amerikai gitáros, énekes, szerző.

Eredeti neve: Johnny Allen Hendrix,

később James Marshall Hendrix.

1942. november 27. Seattle, Washington.
 
 

      A rockzene talán legnagyobb tehetségű, fiatalon elhunyt gitárosa James Marshall Hendrix néven született 1942 november 27-én, Seattle-ben. Meghalt 28 éves korában, 1970 szeptember 18-án Londonban. Ami e két dátum között található, az a rock egyik legizgalmasabb, legszebb és legtragikusabb fejezete. Kötetek légiójában olvashatunk rövid életéről, jelentőségéről, ezért mi itt csak a legfontosabb tények közlésére szorítkozunk. A részben indián származású néger muzsikus már 63-tól kíséri az akkori csillagok, szólisták előadásait. B.B. King, Little Richard, Wilson Pickett mellett, és az Isley Brothers zenekarában is ott találjuk, és amikor Jimmy James művésznéven Curtis Knight énekét kiséri, new York művésznegyedében, a Wha nevű lokálban felfigyel játékára Chas Chandler, az Animals basszusgitárosa, aki ez idő tájt menedzser. Magával viszi Londonba, ahol fehér zenészekből kísérőket verbuvál mellé, Noel Redding gitáros és Mitch Mitchell dobos személyében. A zenekar neve Jimi Hendrix Experience és a párizsi Olympia színpadán mutatkoznak be a nagy nyilvánosság elött. 67-ben megjelenik az első, kísérleti jellegű kislemez, a Hey Joe és ez katapultálja a néger muzsikust. 67 nyarán a Hey Joe mellett a Purple Haze a nagy sláger. Mindenki el van ragadtatva a bravúros dzsessz technikától, amilyet a rock világában odáig még senki nem nyújtott, amellett az úgynevezett wah-wah pedál alkalmazásával szokatlan hangzásokat is ér el. Pirotechnikai trükköket éppúgy alkalmaz színpadi fellépéseiben mint azt, hogy a fogaival játszik a gitáron, így csalva ki a hangszerből a jobbnál jobb hangokat. 1967-ben részt vett a Montery-i fesztiválon. A 68-as év egyike a legsikeresebbeknek: két arany album, Axis Bold As Love és az Electric Ladyland; ez utóbbi kettős album fedőlapján eredetileg meztelen nők képei szerepeltek, de ezt barna borítólappal kellett helyettesíteni. Hendrixnél a szexualitás ilyen irányú kifejezése egyáltalán nem üzleti fogás, csupán őszinte megnyilatkozás. Erről sok számának a szövegeiből is meggyőződhetünk, mely számok többsége dylani mélységű mondanivalót hordoz. Szívesen ad elő Bob Dylan szerzeményeket, felejthetetlen élmény az ő előadásában az All Along The watchtower, a Like Rolling Stone és a Drifter's Escapade. A Voodoo Chile című szerzeményt két változatban adja elő: az egyik lassú blues ritmusban, a másik kemény rock-feldolgozásban hallható. Hendrix szupersztár lett, és az ezzel járó kellemes gondok mellett egyre növekedtek a veszélyes problémák: a kábítószer rabjává lett. Ő maga talán soha nem hitte el, hogy zenéjével, játékával a kábítószerhez hasonló eufórikus érzést válthat ki hallgatóból, rajongóiból. Élete utolsó szakaszában, egy NSZK-beli koncerten az első részben zavarodottan, összevissza játszott, majd a színfalak mögött beadva magának akellő adagot, visszatért és a régi Jimi virtuozitásával nyűgözte le közönségét. Ugyanígy nyűgüzte le 69-ben Woodstock félmilliós táborát, s írta meg a rocktörténet legfényesebb lapjait. 69 szilveszterén a New york-i Filmore East színpadán koncertet adott, Buddy Miles dobos és Billy Cox basszusgitáros kíséretében; ennek anyaga Band Of Gypsies címmel jelent meg albumon, majd elkészítette a Cry Of Love című nagylemezét. 70 augusztusában a Wright szigeti fesztiválon szerepelt, egy hónappal ezután holtan találták londoni szállodai szobájában. Testében kábítószer és altató tömeg, amely örökre elaltatta. Albumain sokrétű, különleges zene található: előfordulnak jazzes, bluesos, soulos és hard rock elemek is. A bluesra épülő kemény zenéje miatt a heavy metal megalkotójának is nevezik. De a pszichidelia sem állt messze tőle, főleg akkor amikor már erősen a drogok és alkohol hatása alatt állt. Halála után mintegy 100 kalózlemez került forgalomba. A hivatalosabbak, a jobb minőségüek és az érdekesebbek bekerültek a legjelentősebb diszkográfiákba. A Rolling Stone című, kéthetenként megjelenő amerikai szaklap így búcsúztatta 1970-ben: "Jimi Hendrix volt az első néger muzsikus, aki versenyre hívta ki a fehérek rock and roll-ját és le is győzte azt..."

The Jimi Hendrix Experience Box Set

Az üzlet az üzlet, te is ebből élsz, mondhatta a menedzsment kiküldött tudósítója, és kiintett az ablakon, kezdődhet az előadás. Az épület előtti fa alatt néhány keményzakós, barkóba gyűrt arcú kidobólegény fegyvert rántott és célbalövést rendezett. A közeli hegyek visszaverték a lövések zaját, mint a kopott tucatjárgányok matt lakkozása a szmogszennyes napfényt. Bent a házban a fölényes erőszak győzelmet aratott az új utak felé tapogatózó tehetség felett. Jimi Hendrix engedett a menedzsment meggyőző érveinek, folytatta ott, ahol abbahagyta, nem állt le akár évekre is, új zenei utakat keresni, maradt a pénzmágnesnek kitűnően bevált stílus mellett. Modern kori nyavalyánk, a kemény legények fekete halottasautóval, dolguk végeztével elfüstöltek a bokrok szegélyezte földúton, hátrahagyva néhány alaposan megszeppent, csíkos szövetnadrágban izzadó zenészt és megannyi szinültig töltött hamutálat, pszichedelikus színekben tündöklő gyűrött selyemsálat, kóbor macskát és felmelegedett borosflaskákat. Az előadásnak, akkor még úgy tűnt, nem lehet vége, ha kell, erőszakkal is ráveszik a showment a folytatásra, és hogy ez nem sikerült, az annak tudható be, hogy Hendrix olyan helyre menekült, ahová mindannyian követni fogjuk, ha nem is mindannyian ágyban, pálmák közt.
Ha a könnyűzene csupán unaloműző lenne, mint ahogyan annak is jó, elég lenne néhány ma is élő, nagy múltú hangszeres virtuóz játékáért lelkesedni. Itt van kéznél mondjuk Eric Clapton, aki igen sokat tett volna a legendaképződés kívánalmainak, ha a 80-as évek derekán most nem részletezett körülmények közepette elhalálozik. Nem tette, tehát ismerjük, amit azóta alkotott. Unaloműzőnek, hűlt-meleg nosztalgiázásnak még lehet nevezni, de lelkesedni érte mindössze a hallókészüléküket ki-be kapcsolgató tévérajongók tudnak. Azok sem nagyon. Bár kortünet is lehet a fitymaszűkületes gitárszóló, ahol a kisördög nem tud kibújni, mégis a ráció szintjén maradva okkal feltételezzük, hogy nem mindenki járt volna így.
Egészen kevés ellenpélda van - mint fehérváron a kínai étterem, ahol az ásványvízhez poharat is adnak -, itt említeném az azóta ugyan elhalálozáson átesett Miles Davist, aki épp akkora nüanszokkal volt predesztinálva a korai véggel együtt járó, okkal megelőlegezett zenei hallhatatlanságra, de mindannyiunk örömére és vastapsától kísérve Jimi Hendrix halála után még évtizedekig alkothatott és keresgélhetett az újabb és újabb zenei utakon (dollármilliókat).
Miért fontos ez? Miért fontos a törzskönyvezett gitáros, trombitás, vasutas életútja, miért nem legyintünk és tekintünk rögvest a borospoharunkra? Talán azért is, mert egy jó vasutas újabb vasutaskölköket nevel (nem mindegyik az övé), jó érzékkel nyúl mások vasutas-fantáziájához, egészen más akusztikája van annak, amit ő mond, mint amit a hivatal, vagy amit a halottasautókban furikázó erőlegények akarnak hallani. Ilyen romantikus profik persze kevesen voltak és mai is kevesen vannak, ez nem is szakma, kényszeres adottság, mint tanárban a gyereknyúzás, ami százból kétszer jogos.
Miles Davis esetében oldalakat tölthet meg a kinevelt tanítványok neve, de Jimi Hendrix esetében egyet sem tudunk. Nem lehetett tanítványa, csak zenéje. A zene alatt összesen három, stúdióban felvett albumot kellene értenünk. Ugyanis ennyi jelent meg az alatt a pár röpke év alatt, amíg élt.
A szakírók által tragikusnak nevezett fordulat után, legyünk kegyesek testvérünk távozását illetően, és olvassuk el, amit egy orvos-tanár barátom mondott a halotti bizonyítvány másolatát olvasva: saját hányásába fulladt meg a nagy valószínűséggel öngyilkossági szándékkal bevett nyugtatók miatt. Ilyen előzmények után Hendrix vadonatúj életet kezdett: tucatszámra jelentek meg lemezei.
Eleinte persze azokat a darabokat gyűjtötték össze, aminek a felvételénél ő is közreműködött, tehát hangstúdió is iktatva volt az output között, majd elkezdődött a véget nem érő, ismeretlen eredetű koncertfelvételek kiadása, és úgy kétévente olyan zenei anyagokkal is előálltak a kiadók, amelyekről aztán kiderült, Hendrix gyakorlásaira később rákeverték a kíséretet. Mégsem botrány lett a dologból, hanem az elfogadott magyarázkodás ostoba emberi attitűdje mutatta érvényét: még így is jobb, mint sehogy.
Mennyi Hendrix felvétel van? Köztudott ma már, hogy úgy 68-tól felfelé mindig akadt egy bekapcsolható magnó, ami a gyakorlásokat-koncerteket felvette, igaz, néha olyan minőségben, hogy az ember már-már könnyen összetéveszthette egy üresen futó kukásautó ámokfutásával a Berényi úton. Persze a legendává duzzadt Johnny Winter (ma is élő személy), Buddy Miles (ugyancsak), Jim Morrison (róla is szólhatna mindez) és Hendrix közös, spontán koncertje is majdnem ebbe a kiadott kalózkategóriába esett, hosszú ideig úgy tűnt, az egyetlen igazi retrospektív kincs, amit érdemes volt megjelentetni.
És mégsem csak ennyiről van szó, gondolhattuk oly sokan, mert néhány később kiadott kalózfelvétel azt a tézist bizonyította, hogy bizonyos sztárallűrökbe keveredett személy esetén még a vacsora utáni böfi is hangszalagon végzi, hát még egy kis gyakorlás a Stratocasteren. Jimi Hendrix ilyen értelemben halmozottan hátrányos helyzetbe került, mert a kielégületlen, de potenciális vásárlóközönség, mint Gagarin a visszaszámlálást, úgy várta a fel-felbukkanó Hendrix felvételeket, ám itt már nem munkálkodhatott a zenész minőségi rostája: minden felvétel kinyilatkoztatás lett. Ha éppen nem játszott jól Jimi, hát kész magyarázat állta útját a gitáros-istenség kritikájának. Nem játszott jól, mert nem szívott eleget. Fáradt volt. Hendrix akkor éppen reggel gitározott, holott tudvalevőleg normális esetben csak kb. délben kelt. A gitár nem volt behangolva. Rossz a felvétel. Kedvetlen volt. Tehetségtelenek a társai és különben is, azon a napon a bolygók helyzete asztrológiailag helyezetlen. Igen nagy öröm tölt el, hogy a hányatott sorsú Deák Bill Gyulának ilyen plusz problémákkal nem kell szembesülnie.
A kalózlemezek száma kétszáz felett van, ezek persze csupán attól lemezek, hogy a felvételek CD-re lettek mentve. Komolyabb rendezettség és tematika nélkül, mert hát mi tematika található abban, hogy Jimi Hendrix egymás után hatszor próbálja rávenni a zenészeit egy ritmus követésére? A kiadói munka ettől még katonásan halad, mint a beáramló dollárkötegek menetelése a jogutódok számlájára. Nagy munkát ez idáig nem kellett végezni, elég volt az üdvözüléshez néhány gyakorlott hangmérnök, akik a nyersanyag ditalizálását olyan rutinnal végezték, mint a parkolást a supermarket előtt.
Hálás feladat, minek eredményeként harminc év kalózkiadós maszatolás után Hendrixnek végre kiadták egy négylemezes, eddig még nem ismert előadásokat tartalmazó válogatáslemezét, amin garantáltan izgalmasan, életművét bemutatva, elfogadható hangminőségben szólal meg, ráadásul attól sem kell tartanunk, hogy valaki utólag rájátszott a hangfelvételekre.
Az album igazán feltűnő, mélylila, bársonyborítású, keménykötésű könyv-külsővel jelent meg, full kolor 80 oldalas belsővel, amely no.1 vizuális gazdagságban mutatja a gitáros dalszövegeit és hétköznapjait, vagyis azt a dolgot, amit mi hétköznapnak nevezünk, de mások négy év alatt belepusztulnak. A kiadó különös gondot fordított egy kialakítandó design megformálására is (Stan Stanski & Phil Yarnall/Smay Vision), minek eredményeként a négy lemez mellé egy vizuálisan is első osztályú nyomatot kapunk. Ugyanezen design uralkodik Hendrix hivatalos web oldalán is. A könyvecskében remek fotók is láthatók, Hendrix kézírása több helyen is megszemlélhető - grafológusok figyelem! -, a kreativitás jellemvonásai rítustáncot lejtenek a papíron.
A hangfelvételek digitalizálására Hendrix egykori hangmérnökeit: Eddie Kramert és John McDermottot kérték fel, akik learatták a babérokat. A felvételek időnként oly dinamikusak és harsányak, hogy szinte magam előtt látom Madonnát, aki a futógépen fel-felkapja a fejét néhány énekhangnál, majd tök reménytelenül, de idegesen babrál a CD-távirányítóval. Ugyanis ez a négy lemez is bizonyítja, a csúcsprofi hangtechnika nem tudja helyettesíteni a zenei tartalmakat, viszont egy letisztított, viszonylag jó minőségben felvett akkordfűzés jó kezekben szólhat úgy, hogy semmi másra nem lehet figyelni.

The Jimi Hendrix Experience Box Set
Experience Hendrix, L.L.C., MCA Records, 2000